Pár szót ejtsünk a Rugby történetről.

    Egyszer volt hol nem volt… Angliában Londontól nem-messze van egy kicsi város, és ott egy tipikus angol gími. Az ott élő nép szellemiségének megfelelően sokak sportoltak a fiatalok. Egyik népszerű játék a futball, mely a mai rugby, és a futball közös őse.

Az itt használt labda lószőrrel tömött birkabőr többnyire köralku. A szabályok kezdetlegesek, és inkább az úriemberi nevelés akadályozta meg a totális káoszt. Ide járt William Webb Elise egy lelkes ifjú is, aki egy vasárnapi iskolák közötti mérkőzésen úgy döntött él a lehetőséggel, és felkapta a labdát, azután rohanni kezdett a meglepett játékosok között. Páran eléálltak, ezeket félrelökte, ezzel téve utat magának az alapvonal felé, a kapus mellet a vonalon túl lerakta a játékszert.

    Így heves vitát kiváltva a sport szerelmesei között, aztán pár rund Gin, és egykét jó pofa sör mellet megállapodtak. Az akció nem ért pontot, de egy ilyen után rárúghat a kapura pontokért, ezért elnevezték „try”-nak, (próbának) miután jutalomrúgás következik.

    Ám az ellentétek az újítások iránt megosztotta az embereket, ezért kettéválasztották a sportot. Mindkettő nagyon sikeres utat járt be, és ma a világ két legnépszerűbb sportja.   

Szabálykönyv letöltéséhez kattintson ide.

Érdekeségek

    A rugbylabda a mai formáját a régi időkből örökölte, amikor is egy birkát megszabadíttok a lábaitól, fejétől, valamint a farkától. Aztán kibelezték, megtömték lószőrrel, és összevarrták. Ha ezt a valamit magunk elé képzeljük, észrevehetjük a formabeli jellemzőket. Az amerikai futballban a mai napig lószőrrel tömik a labdát, a rugby-ben már levegővel felfújt belső van a bőr alatt. 

 

 

 

    A rugby mérkőzések kétszer 40 perces félideje között 5 perc áll rendelkezésre, a regenerálódásra (ennél több nem kell, csak a reklámozóknak) nem lehet elhagyni a pályát ez idő alatt se. Ez azért van, mert egyszer rég történt, hogy Oxfordi Egyetem csapata játszott egy bányász csapattal (bocsi a nevük nem maradt fen az idő múlásával). Szóval az egyetemisták 10-es játékosa nagyon jó volt, a félidőben az öltözőbe siető játékosok közül hősünket egy zsák segítségével elrabolták, majd a meccs után elengedték. A megszeppent egyetemisták kikaptak, de a szövetségnek tennie kellett valamit az ilyen esetek elkerülése miatt. Az 1995 Világkupán oldották fel először hivatalosan az akkor hozott szabályt, de az amatőr mérkőzéseken a mai napid ragaszkodnak a hagyományhoz.

Így Készült…

 

 

   1996. december 28.-án Vili megkért minket, hogy maradjunk az edzés után az öltözőben, mert szeretne mondani valamit. Leültünk, körbe a Pécsi Termesz Rugby Club kadet játékosai, és izgatottan figyeltük, hogy mi  lehet az a fontos dolog, amit mondani akar az edzőnk. Ő ránk nézett, és azt mondta, hogy az „eddigi klubtól elszakadtunk”, és szükség lesz egy új névre a csapatnak. Akkor még nem fogtuk fel, hogy ez milyen fontos pillanat volt az egyesület életében, és nem éreztük át, hogy menyire megtisztelő, hogy az akkori vezetőink megengedik azt, hogy beleszóljunk az események alakulásába egy kicsit.

    Mi aztán nekiláttunk az új név kiválasztásához, nem igazán ismertük a hátérben zajló hatalmas munkát, amivel létrehozták az új klubbot. Számunkra, csak az volt fontos, hogy valami frappáns, mégis különleges nevet találjunk ki. A srácokat megosztotta a megközelítés, miszerint rímeljen a városnévvel (pl. Pécsi Patkányok), vagy a meghökkentő a nyerő (Dél-Dunántúli Mandulafák), de a győztes a rövid, különleges név. Egy harcos nép, amely bizonyítékát adta az idők során az összefogásról. Büszkén viseljük, és remélem, rászolgálunk az Indiánok név viselésére. Alapértékeink a Csapatszellem, Becsületesség, Tisztelet a pályán belül, és kívül egyaránt.